KAPCSOLAT

Kérlek az alábbi felületeken vagy emailben vedd fel velem a kapcsolatot:
Email: [email protected]
Mobil: 0670 345 0828

“Augusztus óta járok Gáborhoz személyi edzésre. Már a legelső találkozáskor alapos, felkészült, korrekt szakembernek ismertem meg. Véleményem azóta sem változott. Az edzések előtt mindig tájékozódik az állapotomról, ha problémát jelzek, igyekszik megtalálni a megoldást, és az edzéseket is naprakészen ehhez igazítja. Nyaki csigolya és gerincsérvem is van. Gábor professzionális tudásának köszönhetően, minden edzésen biztonságban érzem magam. Apró lépésekben haladunk, mert erre van szükség. Az állapotom és közérzetem folyamatosan javul, már érzem az edzések pozitív hatását. Sok munka van még hátra, de Gábor folyamatosan motivál, tanít, így mindig nagy várakozással tekintek a következő edzésre. Minden eddigi segítséget nagyon köszönök, szívesen ajánlom őt másnak is.”

Sárvári Gizi, 30, Budapest

“Tavaly ősszel kerestem fel először Gábort rehabilitációs céllal. Akkor már közel egy éves volt a sérülésem (bokaszalagszakadás és ennek “melléksérüléseként” kialakult achilles ínszalag gyulladás) ami a mindennapi tevékenységeket is kellemetlenné tette, estére már akkor is megfájdult a lábam, ha nem sportoltam semmit. Főállásban profi kézilabda játékvezető vagyok, a mérkőzéseken pedig folyamatos bokafájdalommal kellett küszködnöm, ami erősen rontotta a teljesítőképességemet fizikálisan és mentálisan egyaránt. Már az állapotfelmérés során néhány rövid gyakorlattal javítottunk a bokám majd jött a rehabilitáció. A rehab és az ahhoz kapcsolódó gyógytorna mellett személyi edzésre is elkezdtem járni, ahol nagyon jó hangulatban, baráti kapcsolatot kialakítva zajlanak az edzések, teljesen a vendég igényeihez mérten. Fél év elteltével a bokám tökéletes, de még mindig foglalkozunk vele az edzéseken, mivel a prevenció nagyon fontos a sportolóknál. Bárkinek ajánlom, aki sérülésből lábadozik, vagy csak a formáján szeretne javítani, egyértelműen a legjobb választás! 😉”

Szedmák Márton, Budapest
“Elindultunk tehát egy rögös úton. Már néhány alkalom után is nagyon bizakodó vagyok. S nem alaptalanul!Az első edzésen átvett nyújtási és hengerezési technikák már akkor hétvégén nagy hasznomra voltak! Egy bicikli túra után rettenetesen begörcsölt a combom. Ha előzőleg Gáborral nem vesszük végig a módokat, azt hiszem nem álltam volna lábra többet. A következő edzésen aktiváltuk a farizmokat. Elsőre roppant viccesen hangzott. Soha eszembe sem jutott, hogy egy széken ülő pozícióból ne a combom igénybevételével álljak fel. De működött! S igazi jelentőségét szintén egy hétvégi program mutatta meg. Kirándulásnál azt vettem észre, hogy van fenekem. Ami eddig csak úgy volt… különösebb érzet nélkül, az most valahogy életre kelt. Egy alkalom is elég volt arra, hogy a farizom létezése tudatosuljon. Séta közben vagy a mosogatónál állva… És még nem az erősítésről beszélünk, csak az érzékelésről.”
Puskás Andrea, 58, Budapest
“Kezelésre mentem hozzá, fájt a hátam. Jó, igazából mindenem. Sikerült úgy fellazitani a kis mini izmaimat, hogy a sportom gyakorlatainak a kivitelezése sokkal hatékonyabb tud lenni. A fájdalmaim megszűntek. Nagyon jó szakembernek tartom edzőként is. Roppant lelkiismeretes, oda figyel a kliensre. Egy kis csoda 😊
Szilágyi Katalin, Budapest

“Az elején kicsit szkeptikus voltam. Volt olyan személyi edzőm, aki az elején megcsinálta a felmérést, aztán csak súlyokat emeltetett velem. Látom, érzem, hogy odafigyelsz. Kicsit attól is tartottam, hogy lassú lesz nekem ez a tempó, de ez nincs így. Érzem, hogy segítenek a gyakorlatok, amiket végzünk. A leglátványosabb javulás a vádlimnál történt. Hosszú hetek óta fájt egy ponton a vádlim és a térdhajlat alatt. Ezt a hengerezéssel, nyújtással mára teljesen megszüntetted. 🙂
Érzem azt is, hogy a derekam, ami gyenge pontom, a core gyakorlatoknak vagy az izmok mobilizációjának következményeként sokkal stabilabb. Semmi fájdalomérzet nincs. A labdát, mióta megismertetted velem, csodaszernek tartom 😀
Értem, hogy nem kell mindig brutál izomláznak lenni ahhoz, hogy az izmaim rendesen dolgozzanak 🙂

Végh Ildikó, Budapest
“Nagyon örülök, hogy rátaláltam Gáborra. Császármetszés után 4 hónappal kerestem fel, szétnyílt hasizommal, illetve azzal a céllal, hogy erősítsem magam az aktív kisfiam igényeinek megfelelően. Gábor remek szakember, rendkívül türelmes, figyelmes. A hasizmom már csak szűk egy ujjnyira van nyitva (bő 3 ujjnyiról indultunk), és sokat erősödtem, nem utolsó sorban fogytam is 🤗 Köszönöm a sok segítséget, szívből ajánlom minden kismamának (IS)!”
Sződi Mónika, Budapest

Szeretném elsősorban megköszönni, hogy a szakmai tudásoddal rátereltél egy olyan útra amivel visszatérhetek a régi önmagamhoz. A történetem dióhéjban annyi, hogy több hónapja küzdök szédüléssel és erős tikkeléssel edzések közben és emiatt nem tudtam végig vinni az edzéseimet. Kardiológus és neurológus után fordultam Gáborhoz. Hála Gábor szakmai tanácsainak rátértem a gyógyulás útjára. Hatalmas hála és köszönet érte.”

Gombos Ferenc

“Gábor segített rendbe rakni a derekam. Neki is köszönhetem, hogy újra edzhetek. Utólag már bánom, hogy nem kerestem hamarabb.”

Boruzs Bence, 26, Budapest
“Gábor figyelmes és naprakész, tudását kiapadhatatlan tudásszomjának is köszönheti. Ez igen ritka a hazai edzők körében. Az egészségre nagyon figyel, ezért az emberi szervezetre ártalmas edzéseket biztosan nem végeztet. Egy könyöktörést követően neki köszönhetem, hogy újra ki tudom nyújtani a karomat!”
Vánkos Attila, 35, Budapest

“Több fájdalommal eltelt hét után találtam Gáborra. Nagyon fájt a jobb vállam és lapockám, kisugárzott a jobb karba is, amit erőteljes zsibbadás kisért ujjhegyig. Gábor segítségével sikerült ezt mára teljesen megszüntetni. Sőt!! Kérésemre segített,segít a helytelenül végzett gyakorlataim korrigálásában, helyes kivitelezésében. Mindenkinek csak ajánlani tudom, remek szakember!!”

Baranyiné Hoffmann Rita, Budapest
”Számomra nagyon fontos, hogy az edzés alkalmával érezzem, hogy olyankor az edzés a lényeg amit Gábor mellett teljes mértékben átélhetek mivel szívét, lelkét beleadja, így motiválva minket az edzés folytatására.”
Klemen Alexandra, 24, Budapest
“ Szeretem, hogy változatosak az edzések, így megvan az a szükséges terhelés, amitől fejlődöm, de nem erőltetem halálra magam. ”
Hankó Attila, 30, Budapest
“Jó hangulatú, változatos edzések, melyekre lustaságom ellenére is szívesen járok. Másnap rendszeresen érzem, hogy olyan izmokat mozgattam meg, melyek létezéséről korábban nem is tudtam. Nem ritka, hogy úgy térek haza, testem szinte megsemmisült, és tudom, hogy ettől tudok fejlődni. Amit magamtól nem tudnék megtenni a fejlődés érdekében, azt Gábor segítségével sikerül megtennem” 
Dusik Máté, 28, Budapest
“Andrással páros edzésekre járunk Gáborhoz. Nincs egyszerű dolga két ereje teljében lévő titánnal, de Gábor ezt is parádésan megoldja😂Az edzések alatt látványosan erősödtünk és fittebbek is lettünk, nem bántuk meg, hogy őt választottuk😁
Berkes János, 43, Budapest

“Gabe kedves, türelmes és amellett, hogy nagyon érti a dolgát, szereti is amit csinál és folyton képzi magát. Csak ajánlani tudom, nála jó kezekben leszel! 🙂

Ancsin Tina
“Az első edzésem is nagyon jó volt élveztem és tetszett. Illetve nagyon sokat tanultam azokról, hogy épen milyen izmokat mozgatuk meg és miért, mi célt szolgál és ez nekem nagyon fontos. 😊 A labdás gyakorlatok sokszor meg mosolyogtattak, nagyon jól érzem magam az edzéseken habár csak a második alkalommal vagyok ott veled, de úgy érzem hogy az az óra mindig kikapcsol és kimozdit a megszokott életemből. Ezt nagyon kőszönöm neked. 😊 Meg a tűrelmedet hozzám.
Vasárnap már sokkal jobban keltem fel az ágyból, nem szúrást éreztem a derekamnál, hanem egy kis nyomást és kőnyebben is álltam fel. A második hengerezés már sokkal kellemesebb volt és azokon a pontokon is tőbb időt ott tudtam tartani, ahol elsőnek nagyon fájt. Ezt is neked kőszönheten meg, hogy foglalkozol velem. 🙂😊
Nagyon örülők, hogy hozzád járhatok edzésre.😊
Pető Renáta, 32, Budapest
“Rengeteget fejlődtem Gábornak köszönhetően. Nagyon rugalmas edző, sok időpont közül lehet választani nála és a Mecca edzőteremben is tart órákat a 16.kerületi stúdióján kívül. Az általa adott feladatokból és az első találkozáskori felméréséből látszik, hogy folyamatosan képezi magát, nagy az anatómiai/mozgástani tudása. A vállproblémám sosem okozott gondot, amikor szóltam, hogy adott mozgástartományban a vállam hajlamos kiugrani, kitalált más feladatokat, amikkel ugyanúgy tudtuk edzeni az izmaimat, ezen felül arra is odafigyel, hogy élvezetes és változatos legyen az órája. Az edzések folyamán soha nem ugrott ki a vállam. Pár hónap után határozottan láttam a tükörben, hogy az izomzatom fejlődött, sokkal jobb lett az állóképességem, az általános közérzetem és kedvem is javult a mindennapokban. Bárkinek tudom őt ajánlani, olyannak is, aki már magasabb “fittségi szinten” van és szeretne valamilyen sportcélt elérni, akár súlyproblémával küzdőknek, akár szülés utáni visszarázódás céljából.”
Orbán Éva, Budapest

“Versenyfelkészülés miatt kerestem fel Gábort 4 hónapja. Egy régi térd sérülés miatt nem könnyítem meg a helyzetét, de nála nincsen lehetetlen. Mindig talál alternatívát személyre szabva 1-1 feladat megoldásra. Amióta hozzá járok nem csak a fájdalmaim szűntek meg, de erősebb lettem, jobb az állóképességem, fogytam, formálódtam és már futni is tudok. (Az utóbbi kisebb orvosi csoda)
Mindenkinek ajánlom aki egy nagyszerű, alapos, türelmes, hatalmas tudással rendelkező személyi edzőt keres akinek a kliensei az elsők.”

Grécziné Kuhár Katalin, Budapest

“Borzasztóan fàjt a lábam, nem tudtam èjszakánkènt aludni a fájdalomtól amit a térdembe és a combomba éreztem. Első talàlkozásunk előtt egy kérdőívet töltöttem ki, melyet személyesen részletesen átbeszéltünk. Előtte átfogó információkat kaptam mailben. Gábor kedves, türelmes, szakmailag képzett. Folyamatosan képzi magàt, szereti a kihívásokat és neki ez az élete. A segítségèvel megismertem az SMR henger hasznàlatát, illetve a helyes nyújtást és ennek a jelentőségét. Szeretném megköszönni azt a sok sok türelmet és segítséget! A lábam jól van és újra tudok edzeni és aludni is😊

Cziráki Katalin, Budapest

“Személyi edzésre járok Gáborhoz egy régi vállsérülés miatt. Azonban egyik héten le kellett mondanom az alkalmat, mert úgy éreztem becsípődött a hátam. Gábor felajánlotta, hogy manuálterápiával (trigger point és köpöly) megpróbál segíteni. Reggel a felkelés is több lépésben történt, annyira fájt a hátam. Fél óra kezelés után azonban a fájdalom, ami korábban hetekre kidöntött megszűnt teljesen.”

Mile Mário, Budapest
“Nagyon jó a munkakapcsolatom Gáborral, tudja hogyan segítsen. Mióta hozzá járok azóta sokkal jobban tudok teljesíteni a saját sportom edzésein. Köszönet érte!😄
Dobó Bence, Budapest

“Személyi edzésre járok Gáborhoz. Úgy gondolom, hogy hatékonyan, gyorsan és jól lehet nála fejlődni. Feszegeti a határaimat, ami jó, mert többet hoz ki belőlem, mint amire gondolok, hogy képes vagyok. Minden alkalommal más-más gyakorlatot csinálunk, igy sose unalmasak a foglalkozások. A gyakorlatok végrehajtásánál nem csak akkor szól, ha valamit esetleg nem jól végzek, de ha szépen van végrehajtva a gyakorlat, akkor azt is mondja. Rövid idő alatt is pozitív változásokat vettem magamon észre.”

Golda Marianna, Budapest

“Hosszas internetes keresgélés után találtam rá Gáborra 7 hónapja. Nagyon sok kihagyás, plusz kilók és “itt fáj, ott fáj, amott fáj” helyzetben szükségem volt egy szakemberre, aki formába tud hozni, hogy hosszú évek után végre jól érezzem magam a bőrömben. Nem csalódtam. Jó hangulatú, személyre szabott és változatos edzésekben van részem. Mindig érzem a figyelmet, törődést. És közben ledobtam magamról 10 kilót! Mindenkinek ajánlom, aki profi szakember irányítása mellett szeretne fejlődni, egészségesebbé válni.”

Horváth László, Budapest

“Mi jut Róla eszembe?
Professzionális, következetes, céltudatos!
Örülök, hogy megismerhettem és foglalkozott velem.
Általa újra tudom mi a “test tudat”, sokat fejlődtem, erősödtem.
Mindenkinek ajánlom sok szeretettel!”

Kemény Mónika, Budapest

“Gábor szakmailag és emberileg is a legjobb edző akit csak találni lehet. Törekszik arra, hogy mindenkiből kihozza a maximumot, persze csak is biztonságos keretek között. Rendkívül ambiciózus, sugárzik belőle, hogy szereti amit csinál.”

Andor Adél, 18, Budapest
“Terepfutó versenyekről ismerem Gábort. Egy 84 km-es terepfutó versenyre kellett izomzatilag felfejlesztenie. 7 hónapja volt rá…Hetente csak egyszer, esetenként kétszer tudtam elmenni hozzá. Szakmailag nagyon precíz, alapos. Nem éreztem magam sosem kellemetlenül, vagy feszélyezve (nem jártam sosem ilyen tipusú edzésre…). Nagyon sokat alakult a testem izomzatilag, a versenyt pedig sikeresen teljesítettem!”
Üsztöke Andrea, Budapest

“Ha egy barátságos helyen szeretnél jó hangulatban profi edzővel edzeni, akkor ne keress tovább. Megtaláltad. Amióta ide járok, én és környezetem is egyaránt észre veszi a fejlődést.”

Kincses Tamás, 49, Budapest

“Gábornál már a negyedik havi bérletemet veszem és egyre jobban szeretek hozzá járni. Egy külső-belső bokatöréses, szalagszakadásos, két műtétes túrabaleset és egy 9 hónapos rehabilitáció után – gyógytornász jóváhagyásával – kezdtem el hozzá járni, hogy a következő műtét előtt visszanyerjem az állóképességemet és lefogyjam, azt, amit a baleset utáni kanapén ücsörgős hónapokban magamra szedtem. Teljesen őszintén, fogyni még nem fogytam – hiszem nem diétázom :( és enélkül nem fog menni – de mobilitásom, állóképességem és rugalmasságom nagyon sokat javult. Már nem esik nehezemre lehajolni, leguggolni, letérdelni, nem félek attól, hogy a farmerem felhúzása után lihegni fogok vagy hogy a kutyát fel kell tennem az állatorvosnál a vizsgálóasztalra. Szebb a tartásom, jobban alszom és jobban viselem a stresszt is. Az edzések változatosak, teljesen személyreszabottak és maximálisan figyelembe veszi a vendég adottságait. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki fogyni, erősödni és izmosodni vagy csak szeretne odafigyelni az egészségére!”

Tóth Anikó, Budapest