ÜDVÖZÖLLEK WEBOLDALAMON
“HA CSINÁLSZ VALAMIT, CSINÁLD JÓL”
Kövesi GáborMedical Fitnesz Specialist & Személyi edző & Sportrehabilitációs és Pre-post natal tréner
Ahogy a legtöbben, én is sportoltam egész életemben, de csak 2016-ban vettettem bele magam az őrült intenzitású versenyzésbe, hajszolva az egyre nagyobb kihívásokat. Csak Spartan versenyből több, mint százat tudhatok magam mögött, de ezen kívül is bőven gyűjtöttem tapasztalatokat, többek között rövidtávú triathlon és katonai jellegű kihívások teljesítésével is. 2019-ben teljesítettem első ultra távú terepfutás versenyemet (54km, 1640m szintemelkedés), korcsoportomban dobogón álltam az Eplényi Sprint versenyén, majd pár hónap múlva sikerült bejutnom azon kevesek közé akik nem is egy, hanem három Spartan Ultra Trifecta hétvégét (2 nap, 74km, 5400m emelkedés, 110+ akadály) tudhatnak maguk mögött, valamint a legkeményebb hazai akadályfutó versenyt, a Pápai katonai légibázison megrendezett Military Survival Run-t is sikerült egyetlen hibával abszolválnom abban az évben. Azóta már háromszoros Ultra Trifecta teljesítőnek mondhatom magam, a legutóbbit összesen csupán 49-en teljesítettük közép-európában.
Ezeknél a hosszú távú versenyeknél külön nehezítés számomra, hogy a meglévő izomtömegemet nem szeretném feláldozni a jobb futóteljesítmény érdekében, így ez egyfajta hendikep számomra (gondolj bele, mennyivel könnyebb vékony testalkattal futni egész nap). Saját képességeim fejlesztésének céljából kezdtem el a személyi edző képzést a legnevesebb hazai intézetben az International Wellness Institute-nál, melynél ma már, mint Mentoredző is tevékenykedem. Ennek befejezésével nem csak az vált világossá számomra, hogy az emberek nem megfelelően edzenek egész életükben (ez részben rám is igaz volt), de az is, hogy az egész emberi test és annak terhelés alá tétele sokkal mélyebb és összetettebb, mint azt az emberek általában gondolják. Szerettem volna sokkal a személyi edző tudásnál sokkal többet megszerezni. A következő lépést keresve találtam rá a nem olyan rég bevezetett sportrehabilitációs tréner szakmára, melyet a legkiválóbb hazai szakemberek oktatása alatt végezhettem el és már azért is érdekes volt számomra, mert én is több sérülésen is átestem az elmúlt évek alatt, így pontosan tudom mivel járnak azok.
A képzésen a jelenleg elérhető legmodernebb tudásanyagot megkapva, a gyógytornászok és manuálterapeuták által külön-külön használt technikák és eljárások rendszerbe ültetésével és ötvözésével az egyes sérülésekre vonatkozóan képessé váltam az emberi test komplex rendszerben való vizsgálatára, nem csupán a hagyományos, lokális elgondolásban tekinteni rá. A hagyományos manuálterápiás eljárások helyett (és mellett) a sérüléseket úttörő szemlélettel, kombinált terápiákkal kezelem, továbbfejlesztett technikákkal, a sérülés egyedi jellegének és aktuális fázisának figyelembe vételével. Nem csak a sérülések gyógyítására váltam képessé, de a személyi edzéseket is sokkal magasabb színvonalon tarthatom, a megszerzett rendkívül kiterjedt elméleti és gyakorlati tudásnak köszönhetően. Még ezt követően sem álltam meg, hiszen elvégeztem a Pre-post Natal képzést, így jelenleg is több anyukával, kismamával foglalkozok. 2022-ben az elsők között végeztem el a Medical Fitnesz Szakértő képzést, amely egy paradigmaváltás a hazai fitnesz történetében. Orvosokkal és más egészségügyben dolgozó (kiváló) szakemberekkel, gyógytornászokkal együtt tanulhattam a legmagasabb színvonalon, így MES szakemberként már úgy vállalhatom el krónikus mozgásszervi, belgyógyászati problémával élők edzését együttműködve az őket támogató praxisközösséggel, hogy tudom és értem betegségük pszichológiai, anatómiai, dietetikai és mozgásszervi hátterét, valamint kezeléseit, gyógyszerezését, kockázatait és a számukra optimális terhelés szempontjait. Metabolikus szindróma, magasvérnyomás, daganatos és pajzsmirigy megbetegedések, diabetes, COPD, post-covid, stb.. Ha tehát szeretnél professzionális személyi edzésen részt venni, úgy érzed meghúztad valamid, van egy komolyabb sérülésed vagy fáj, de nem tudod mi okozza, esetleg gyanakszol, hogy valami nincs rendben, ne habozz felkeresni!