TARTÁSHIBÁK ÉS AZOK NEGATÍV HATÁSAI A MINDENNAPI ÉLETRE

Cégeknek/vállalatoknak

Rengeteg cégnél jelentkeznek az ülőmunkából adódó panaszok a dolgozóknál. Az egész napos rossz tartásból adódó hátfájás, nyakfájás kihat a dolgozók mindennapjaira, családi és munkakapcsolataira, életminőségére, munkamoráljára. Egy pár órás interaktív, élvezetes és érdekes elméleti és gyakorlati előadás nagyban hozzájárulhat, hogy a dolgozók saját maguk képesek legyenek panaszaikat enyhíteni, testüket egészségesebben tartani és csökkentsék vagy elkerüljék a sérüléseket, mint egy sérv vagy vállízületi gyulladás. Az egészéges, sőt, saját panaszaikat hatékonyan enyhíteni tudó dolgozók jobb teljesítménnyel dolgoznak, kevesebbszer betegednek meg, hozzájárulnak egy boldogabb munkahelyi légkörhöz. Arról nem is beszélve, hogy minden cég örül, ha munkavállalói sportolnak, a dolgozók pedig ezt értékelik, azonban ha nem foglalkoznak a tartáshibákkal, de megerőltetik magukat sporttevékenység során, úgy csak rontanak meglévő panaszaikon, sőt, nagyban növelik a sérülés esélyét. Amennyiben a külön cégek számára felépített szemináriumom, úgy kérem vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim egyikén!

Miért olvassa el ezt a pár sort? Mert az a rengeteg ember aki panaszokkal jött hozzám már 1-2 alkalom után, sőt, percek után sokkal jobban érezte magát és enyhült a panasza.

Semmilyen csodát nem tettem velük, csak elkezdtem megtanítani őket, hogyan kéne foglalkozni a testükkel, úgyhogy ha ma valamivel eltölt 5 percet értékes idejéből, az ezeknek a soroknak az olvasása legyen, garantálom, hogy nem bánja meg!

Gondoljunk a testünk izomzatára egy rendszerként, hiszen mára tudományos tény, de ezzel sajnos még az orvosok többsége sincs tisztában, így a problémák esetén, ahogy mondani szokás “nem látják a fától az erdőt”. Amennyiben a rendszerben valahol zavar támad, az kihat az egész működésére, idővel pedig ezek a zavarok halmozódnak és egymást erősítik, felborul az egyensúly. Ennek az egyensúlynak a fenntartása lényegében nem bonyolult és nem is túl időigényes, ha az ember a mindennapjai részéve teszi, mint a reggeli kávét vagy fürdést. Attól, hogy gyermekként nem tanították meg nekünk, hogy az izmainkra is szánnunk kell pár percet pár naponta, még ugyanúgy szükségünk van rá, mint a fogmosásra, amennyiben szeretnénk, hogy a fogaink egészségesek maradjanak.

Egy tartáshiba sokféleképpen kialakulhat, akár fejlődési rendellenesség, akár sérülés, rossz szokás vagy munkavégzés során. Egy irodai dolgozó vagy manapság home office-ban lévő dolgozó az ideje nagy részét ülve tölti, órákon át ugyanabban a pozícióban. Ülés során az izmaink inaktívak, a gerincünkre nagyobb terhelés esik, a fejünket előre tolva tartjuk, a karjaink magunk előtt, szóval lényegében előre görnyedünk jó hosszú ideig. Ha ezt minden nap, órákon át csináljuk a testünk alkalmazkodik hozzá és az izmok ebbe a poziícióba húzzák a testünk (ha feszültek vagyunk még rá is feszítünk a nyakunkra), így amikor felállunk a vállaink, nyakunk előre felé áll, a hátunk görnyed és most nem is soroltam fel az összes elváltozást. Ezt a tipikus tartáshibát hívják felsőkereszt-szindrómának, ami majdnem azonos az úgynevezett SMS nyak jelenségével, ami a folytonos mobiltelefonozás miatt alakul ki, már jó korán mai TikTok generációnál. A fájdalom nem normális, egy jele a testnek, hogy probléma van, mellyel foglalkoznunk kell.

A videón egy 18 éves hölgy járása látható. A rendkívül feszes, berövidült szövetek miatt a talpát lépések közben önkéntelenül is befelé-felfelé húzza

Milyen panaszokat, sérüléseket okozhatnak a tartáshibák?

Mindenkinek vannak tartáshibái, a sportolóknak is. Ezek a hibák lehetnek enyhék és nem okoznak panaszt, idővel azonban ha nem foglalkoznak vele egyre fokozódnak és akkor megjelennek a panaszok. Az ülőmunkát végzők többségének szokott fájni a háta, nyaka. Ez nem azért van, mert megerőltetnék, hanem, mert az izmok erőtlenek, nem tudják ellátni feladatukat és a rengeteg terhelés a testünk olyan részére esik, ami nem tudja kezelni ezt, a test pedig a fájdalommal próbál jelezni, hogy foglalkozzunk vele, mert baj van. Az ülőmunka megváltoztatja a gerinc természetes görbületét, akárcsak a mobiltelefon folyamatos használta SMS-nyakat okozhat, megváltoztatja a nyaki izomzat egyensúlyát ami fejfájásokhoz, akár szédülésekhez is vezethet. Számlájára írhatók még térdfájdalmak, vállpanaszok, csuklófájdalmak, lábfájdalmak, alvászavar és a plusz kilók is akár. Ezek a fájdalmak elmúlhatnak egy kis mozgás, pihenés hatására, de kívülről nem látszik, hogy belül napról napra egyre rosszabb a helyzet, az emberek pedig csak akkor fordulnak szakemberhez, mikor már kialakult valamilyen súlyosabb probléma és a kezelése sok időt, pénzt és fáradalmat igényel, pedig a megelőzés sokkal könnyebb, olcsóbb lett volna, ráadásul egy kis általános foglalkozás a testtel nem csak megelőzi a gondokat, de oldalakon át sorolható pozitív hatásai vannak a mindennapi életre. Ezek mindegyikén lehet segíteni, még olyan esetekben is, mikor az orvosok már műtétet javasolnak.

Mit kéne tenni ha már vannak tartáshibák és panaszok?

Ha már vannak látható, érezhető bajok a minimum, hogy meg kell tanulni pár olcsó és egyszerűen beszerezhetú eszköz használatát, az izmok működéséről néhány dolgot és pár alapvető szempontot, amit érdemes betartani a mindennapok során. Ezen felül el kell kezdeni megfelelően erősíteni a testet, hogy a terhelést képesek legyenek az izmok viselni, ahogy az a feladatuk lenne.

Hogyan lehet megelőzni a kialakulásukat?

Ha még nincsenek panaszok, garantálom, hogy már kialakulóban vannak és találok is meglévő tartáshibát a testedben, amire érdemes odafigyelni, de itt még nagyon egyszerű dolgunk van, ahogy fentebb írtam meg kell tanulni pár olcsó és egyszerűen beszerezhetú eszköz használatát, az izmok működéséről pár dolgot és pár alapvető szempontot, amit érdemes betartani a mindennapok során. A megfelelő erősítés ezután minimalizálja az esélyét, hogy problémánk legyen.

Telefon: 06 30 9 529 505

“Augusztus óta járok Gáborhoz személyi edzésre. Már a legelső találkozáskor alapos, felkészült, korrekt szakembernek ismertem meg. Véleményem azóta sem változott. Az edzések előtt mindig tájékozódik az állapotomról, ha problémát jelzek, igyekszik megtalálni a megoldást, és az edzéseket is naprakészen ehhez igazítja. Nyaki csigolya és gerincsérvem is van. Gábor professzionális tudásának köszönhetően, minden edzésen biztonságban érzem magam. Apró lépésekben haladunk, mert erre van szükség. Az állapotom és közérzetem folyamatosan javul, már érzem az edzések pozitív hatását. Sok munka van még hátra, de Gábor folyamatosan motivál, tanít, így mindig nagy várakozással tekintek a következő edzésre. Minden eddigi segítséget nagyon köszönök, szívesen ajánlom őt másnak is.”

Sárvári Gizi, 30, Budapest

“Tavaly ősszel kerestem fel először Gábort rehabilitációs céllal. Akkor már közel egy éves volt a sérülésem (bokaszalagszakadás és ennek “melléksérüléseként” kialakult achilles ínszalag gyulladás) ami a mindennapi tevékenységeket is kellemetlenné tette, estére már akkor is megfájdult a lábam, ha nem sportoltam semmit. Főállásban profi kézilabda játékvezető vagyok, a mérkőzéseken pedig folyamatos bokafájdalommal kellett küszködnöm, ami erősen rontotta a teljesítőképességemet fizikálisan és mentálisan egyaránt. Már az állapotfelmérés során néhány rövid gyakorlattal javítottunk a bokám majd jött a rehabilitáció. A rehab és az ahhoz kapcsolódó gyógytorna mellett személyi edzésre is elkezdtem járni, ahol nagyon jó hangulatban, baráti kapcsolatot kialakítva zajlanak az edzések, teljesen a vendég igényeihez mérten. Fél év elteltével a bokám tökéletes, de még mindig foglalkozunk vele az edzéseken, mivel a prevenció nagyon fontos a sportolóknál. Bárkinek ajánlom, aki sérülésből lábadozik, vagy csak a formáján szeretne javítani, egyértelműen a legjobb választás! 😉”

Szedmák Márton, Budapest
“Elindultunk tehát egy rögös úton. Már néhány alkalom után is nagyon bizakodó vagyok. S nem alaptalanul!Az első edzésen átvett nyújtási és hengerezési technikák már akkor hétvégén nagy hasznomra voltak! Egy bicikli túra után rettenetesen begörcsölt a combom. Ha előzőleg Gáborral nem vesszük végig a módokat, azt hiszem nem álltam volna lábra többet. A következő edzésen aktiváltuk a farizmokat. Elsőre roppant viccesen hangzott. Soha eszembe sem jutott, hogy egy széken ülő pozícióból ne a combom igénybevételével álljak fel. De működött! S igazi jelentőségét szintén egy hétvégi program mutatta meg. Kirándulásnál azt vettem észre, hogy van fenekem. Ami eddig csak úgy volt… különösebb érzet nélkül, az most valahogy életre kelt. Egy alkalom is elég volt arra, hogy a farizom létezése tudatosuljon. Séta közben vagy a mosogatónál állva… És még nem az erősítésről beszélünk, csak az érzékelésről.”
Puskás Andrea, 58, Budapest
“Kezelésre mentem hozzá, fájt a hátam. Jó, igazából mindenem. Sikerült úgy fellazitani a kis mini izmaimat, hogy a sportom gyakorlatainak a kivitelezése sokkal hatékonyabb tud lenni. A fájdalmaim megszűntek. Nagyon jó szakembernek tartom edzőként is. Rop